Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A korlátállításban a Paczolay-féle bíróság nem lesz olyan aktív, mint a Sólyom László vezette testület volt a kilencvenes években.
„Indítványroham teheti próbára az Alkotmánybíróságot (Ab) a közeljövőben: 2012 elején megszűnik a lehetőség, hogy bárki megtámadjon egy általa alaptörvénybe ütközőnek tekintett törvényt, a záróra előtt azonban még van lehetőség élni e joggal, a rendszerváltáskor meghonosított actio popularisszal. Más kérdés, hogy mi lesz e beadványok sorsa. Lehet, hogy december végéig döntés születik róluk, lehet, hogy nem, és így elenyésznek, és az is előfordulhat, hogy úgynevezett alkotmányjogi panaszként élnek tovább. Mindez újabb jel, hogy ez az Ab nem az az Ab. Az 1989-ben megteremtett alkotmányőrség számára a halálos döfést persze már a 2010-es fideszes alaptörvénymódosítás-sorozat megadta, amikor gazdasági kérdésekben megcsonkították a testület hatáskörét. (...)